|
Több mint tíz évvel ezelőtt,
1993-ban a Cometa Bt. alapításával indult el a családi vállalkozás.
A rendszerváltás általában nem
sok jóval kecsegtette a vasas szakmában dolgozókat, de én úgy éreztem, hogy
bele kell vágnom.
Az első esztendőben másfél millió forint volt az
árbevételünk, és örömmel mondhatom, hogy azóta ez az összeg folyamatosan
emelkedett, és 2003-ban már meghaladta a 160 millió forintot.
Ennek a forgalomnak
a lebonyolításához a Bt.-t előbb Kft.-vé kellett alakítanunk, majd pedig egy másik
céget is létre kellett hozni.
Ez utóbbi lett az Albrecht és Fiai Kft., amelynek
megalapításához szükség volt két fiamra, Krisztiánra és Dánielre.
Amikor úgy éreztem, hogy egyedül nem lesz elég erőm arra, hogy mindent
megvalósítsak abból, ami a fejemben van, megkérdeztem a fiaimat, hogy volna-e
kedvük ahhoz hasonlót csinálni, mint amit én is teszek.
Nagy örömömre igent mondtak, így a miskolci repülőtér
szomszédságában immár három Albrecht dolgozik együtt, pontosabban ennél is
több, hiszen a feleségem is évek óta velünk dolgozik.
|